A költöztetések legfontosabb eleme az emberi munkát követően a szállító jármű. Mi a 3.5 tonnás kategóriában a Mercedes Sprintertől kezdve, a Fiat Ducato-n át, az Iveco Daily-ig kipróbáltuk már az összes létező típust és mindent összevetve a Renault Master mellett tettük le a voksunkat. Ez a bejegyzés pedig ennek a szerelemnek a bemutatásáról fog szólni.
Cégünk megalapításának 10. évfordulóján úgy döntöttem, hogy egy hiánypótló szakmai blogot indítok a szakmásítás irányába történő elmozdulás érdekében. Az első irományom a cégünk megalapításáról, a megelőző és a kezdeti időszakról fog szólni, illetve arról, hogyan és milyen örömök, illetve nehézségek mellett jutottunk el 2025-ig.
Egy iroda költöztetés nem kis feladat, ha azonban minket választ, garantáljuk, hogy minden időben a helyére kerül.
Legyen szó zongora vagy pianínó szállításáról biztos lehet benne, hogy kollégáink vigyáznak értékeire.
A raktár bérléssel biztonságban tudhatja bútorait, hangszereit és egyéb értéktárgyait a lakásfelújítás vagy költözés idejére.
Néhány perc alatt egyszerűen megrendelheti bármely szolgáltatásunkat,
legyen az komplett, door-to-door
költöztetés vagy egyetlen szekrényre vonatkozó bútor szállítás, lomtalanítás, esetleg alkalmi
fuvarozás.
Lépjen kapcsolatba velünk a lenti űrlap segítségével!